top of page

10 dolog, amit a nők csinálnak és a pasik nem tudják hova tenni (garantáljuk, ha pasi vagy, te sem!)

Mindkét nemnek megvannak azok a sajátos megnyilvánulási, magatartási formái, melyek kizárólag rá jellemzőek, a másikra nem. De vajon valóban a nőknek van több ilyenjük?

Ezeket a fura dolgokat tényleg nem értik a pasik. Még sokat látott szerkesztőségünk férfi tagjai sem. De ami a legkeményebb: a nők sem igazán tudtak azokra magyarázatot adni, bár elismerték létezésüket…

Ezeket a nők persze általában nem tudatosan csinálják, hanem önkéntelenül.

De mégis: valami magyarázatuk kell hogy legyen ezekenek

a tipikusan női fura dolgoknak!

1. Állandóan felfelé húzgálják a nadrágjukat, a feneküket jobbra-balra mozgatva közben.

2. Kölcsönkérik a pasijuk kapucnis pulcsiját, mert fáznak (mindig fáznak!), majd soha nem adják vissza.

3. Végighúzzák a kezüket a hajukon, és a kihullott hajszálakat csak úgy eldobják a szoba közepén.

4. Szelektív hallásuk van, főként viták során azt hallják meg és azt a részt ismételgetik, amit a legjobban ki tudnak forgatni.

5. Elváltoztatják a hangjukat minden telefonhíváshoz, és olyan jellegzetes hangszínt produkálnak, amit soha máskor.

6. Mindig piszkálják a hajukat, csavargatják, a fülük mögé rendezgetik vagy a hajtövüket vakargatják.

7. Visszafojtják a tüsszentésüket, és helyette valami cincogó, fura hangot adnak ki.

8. Ha leárazás van, mindent meg akarnak venni, amire egy héttel ezelőtt még rá se néztek volna.

9. Mondanak valamit, és közben az ellenkezőjét gondolják. (Például: “Nem baj, ha elmegyek sörözni a haverokkal?” “Nem, menj csak.”, majd magukban puffognak rajta…)

10. Mindig csekkolják a mellettük elhaladó nőket, és az arcukra rögtön kiül, mit gondolnak róla.


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Még nincsenek címkék.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
bottom of page